|
Hógömb
|
A hó csak hullott, szelíden betakarva a fagyott földet. Az ablakban ültem, a táj szépségébe veszve, mint már annyiszor életem során. Karácsony volt, tipikusan az az ünnep, mely megmelengeti az ember szívét és lelkét. A szeretet ünnepe. Egyetlen nyomorúságos nap, melytől reméltem a rég nem látott arcok felbukkanását, mind hiába.
Decemberi hűvös reggel volt. Tisztán emlékszem minden pillanatra. A kövér hópelyhek elegánsan szállingóztak a kemény talajra. De az én figyelmem nem ez kötötte le. Ugyan, dehogy. Három oly' ismerős pillantást láttam magam előtt, mely újra és újra örömteli mosolyt csalt az arcomra.
- Juni, szívem, keresnek. - lépett be szobámba édesanyám, már rosszat sejtetően - Siess, lent várnak.
Vigyorogva pattantam ki az ágyamból és rohantam a fürdőbe. Kifésültem kócos fürtjeim, magamra kaptam a téli ruháim és már csak dübörgő lépteimet lehetett hallani a lépcsőn.
- Rád mindig ennyit kell várni? - kérdezte köszönés helyett az egyik
Még szinte végig sem mondta, a mellette álló már oldalba is bökte.
- Tom, muszáj mindig ilyennek lenned? - sóhajtotta - Jó reggelt, Juni. Gondoltuk, hogy...
- Indulááás. - hagytam ott őket, miközben megragadtam a kilincset
- Juni, nem felejtettél el valamit? - lépett elő a konyhából anyu
A fogasról levette a sálat és a nyakamba akasztotta.
- Jajj már mama, muszáj ezt? - emeltem az égre tekintetem
Halk köhécselés volt a válasz.
- Bocsánat. Köszönöm. - pukedliztem illedelmesen, megragadtam a szöszi karját és már rohantam is
- Andreasnak barátnője van, Andreasnak...
Halk puffanás, majd feltörekvő kacaj. Elkerülhetetlen hócsata vette kezdetét.
- Mit is mondtál? - kérdeztem vigyorogva, mikor Tom felemelte arcát a hóból
- Hogy ezt még nagyon megbánod. - tápászkodott fel, társaira nézett, majd megragadtak és már repültem is a fellelhető legnagyobb hókupacba
Boldogan terültem ki a hóban, hogy aztán hóangyalt formálva hagyjak nyomot a téli tájban. Mosolyogva figyeltem művem, egészen addig, míg a két elvetemültebbik el nem kezdte húzni a lábam.
- Bill, csinálj már valamit! - sikítottam
A másik kettő összenevetett.
- Bill, segíííts! - visítottam újra
Végül megragadta a karomat és húzni kezdett. Természetesen mindannyian a hóban végeztük.
- Egyéb remek ötlet? - sóhajtottam, újabb hóangyal készítése után
- Neked ez a mániád? Annyira... lány vagy. - nyújtotta kezét Tom
- Milyen jó megfigyelő vagy. - kuncogtam halkan
A társaság irányt változtatott.
- Hova megyünk? - kérdeztem értetlenül
- Majd meglátod. - mosolygott rám Bill
Csak mentünk, és mentünk. Talpunk alatt ropogott a hó.
- Andreas, én nem bírom... tovább.
- Puhány. - morogta az idősebbik Kaulitz
- Lassítsunk? - kérdezte a szőke
- Már mindjárt ott vagyunk. - szólt közbe Bill is
Megfogta a kezem és vonszolni kezdett maga után.
- Billnek.. - kezdte újra
Testvére szúrós pillantása láttán a mondat befejezetlenül maradt. Alig öt perccel később már egy hatalmas kirakat előtt álltunk. Karácsonyi díszek, plüssök és ami minket a leginkább lekötött; játékok. A fiúk csillogó szemekkel bámultak néhány autót, míg az én figyelmem egy aprócska, mégis számomra kincset érő tárgy kötötte le figyelmem.
- Ez... gyönyörű. - hunyorítottam, noha már így is a üveglapra tapadtunk.
- Hogy az? Egy üveggömb? Milyen szerzet vagy te? Az a mini Porsche viszont már valami. - figyelte a fekete csodát
- Kivételesen igaza van Tomnak. - értett vele egyet Andreas
- Mi az, hogy kivételesen? - szívta be hosszan a levegőt, hogy mellkasa kidülledjen
Önkéntelenül tört elő belőlem egy halk kacaj, melyhez először Bill csilingelő nevetése, majd a másik kettőé társult.
- Menjünk haza. Kezdek fázni.
Heves bólogatás közepette újra egyet kellett vele értenünk. Mindannyiunk háza otthon volt a többinek, így szinte mindennaposnak számított, hogy átmentünk valamelyikünkhöz. Ezúttal a Kaulitz ház volt soron.
- Csókolom. - köszöntem Simone-nak, az ikrek anyukájának
- Hányszor kérjelek, hogy tegezz? - mosolygott rám
- Igenis asszonyom. - mosolyodtam el zavartan
A fiúk anyukája halkan felnevetett, majd megsimogatta a kobakom. Kicsit talán már az én anyukám is volt.
- Mi legyen a következő..- kezdte Bill
Tüsszentettem. Még egyszer. Aztán még egyszer.
- Csókolom, Juni kijöhet játszani? - hallottam a nappaliból a kiszűrődő hangokat
- Sajnálom fiúk, de beteg. Megköszönnétek még egyszer a nevemben az édesanyátoknak, hogy hazahozta?
- Persze. Hát akkor..
- ... üzenjük neki, hogy gyógyuljon meg mielőbb. Még tartozunk neki egy visszavágóval. - fejezte be az ikrek másik fele
- Feltétlenül megmondom neki. - mosolygott rájuk anyu
Ezt természetesen onnan tudtam, hogy időközben odatotyogtam az ajtófélfához, majd miután integetésemre megkaptam a válaszul adott mosolyt, visszaindultam a meleg pokróc oltalmába. A napok csak teltek. Talán nem is igazán az zavart, hogy karácsony előtt lettem beteg, bár ez sem volt túl szerencsés, de ó, ezerszer szívesebben vállaltam volna az év minden napján, minthogy ennyi időt külön töltsek a játszópajtásaimtól.
Karácsony reggel. Annak ellenére, hogy már jobban voltam, kikelhettem az ágyból és a betegségre már csak a sok elhasznált zsebkendő emlékeztetett nem találkoztam a fiúkkal. Nem jöttek át, én pedig magányosabb voltam, mint valaha. A fa díszítése valamelyest lekötötte a figyelmem, de milliószor szórakoztatóbb lett volna együtt felaggatni az angyalokat, gömböket és együtt majszolni el a szaloncukrok egy részét.
Szenteste. Ajándékok. Karácsonyfa. Ragyogás. Ablak. Csillagok. Lámpák. Semmi mozgás...
Szörnyen unalmas volt minden mindaddig, míg meg nem csörrent a telefon. Anyu lába mellett toporogtam, remélve, talán hírt kapok róluk.
- Andreas keres, kicsim. - adta át, majd elvonult a mobiljával, hiszen apu most is üzleti úton volt
- Sziaaa. - köszöntem túl nagy lelkesedéssel, noha próbáltam visszafogni magam
- Szia. Csak Boldog Karácsonyt akartam kívánni. - hadarta el, mit köhögés követett
- Köszönöm szépen. Neked is, gyógyulj meg Andreas.
- Kösz. Most már leteszem. Azt hiszem visszafekszem még egy kicsit aludni. - motyogta fáradtan
- Rendben. Köszönöm, hogy felhívtál.
- Szia, Juni.
- Szia. - halkultam el
Felrohantam a szobámba. Hirtelen ötlettől vezérelten kihalásztam a fiókomból egy lapot, és néhány ceruzát. Tenni akartam valamit a barátomért, noha nem volt túl nagy dolog. Kerekek, ezzel kezdődött a mű. Próbáltam felidézni a Porsche vonalait..
Kopogtattak az ajtón. Épp a mamától kapott borítékba igyekeztem minél szebben betenni a rajzot. A papír az íróasztalon tért nyugovóra, míg én az ajtóhoz sétáltam.
- Fiúk. - ugrottam a nyakukba
- Annyira lány vagy. - forgatta szemeit Tom
Szinte már kicsordultak a könnyeim.
- Gondoltuk megnézzük, hogy vagy. Andreas már aludt. - magyarázta Bill, majd oldalba bökte testvérét
- Jah igen, hoztam.. - testvére köhécselése újra félbeszakította, halk sóhaj után folytatta - ... úgy értem hoztunk neked valamit. - nyújtott át egy aprócska zöld dobozt.
Megtöröltem a szemeim, majd előre nyúltam a parányi csomagért.
- Boldog Karácsonyt! - mondták egyszerre, miután a masni után a doboz teteje is lekerült.
Az ajándék nem más volt, mint az a hógömb, mely akkor annyira megtetszett. Ugyanazzal az aprócska várossal, szálló pelyhekkel, mit akkor is láttam. Szemeimbe újra könnyek szöktek, öntudatlanul ugorva újra a nyakukba.
- Most már biztos, hogy valami ufó vagy. - dünnyögte még utoljára az orra alatt Tom, de ők is szorítottak, bezárva ezzel a már már ősi kört.
Évek teltek el, gyors egymásutánjaiban. Megnyúlt csontok, új gondolkodás és közeg, megváltozott fontossági sorrend. Bárhogy is alakult minden, még mindig én voltam az, aki ennyire függött tőlük. Talán azért, mert lány vagyok, az ég tudja mi áll a háttérben. Tekintetem az ablakról, a hóesésről a szekrényre tévedt, hogy fáradt mosoly üljön ki arcomra. A hógömb sértetlenül pihent a polcon, legbecsesebb kincseim között... Kopogtak. Felgyorsult szívverésemnél már csak lábaim voltak szaporábbak. Ugyanazzal a lelkesedéssel téptem fel az ajtót, mint annak idején.
- Szia. - mosolygott rám
Gondolkodás nélkül a nyakába ugrottam.
- Juni, Juni, nyugalom. Elejtem a dobozt. - nevetett fel - Ennyire hiányoztam? Ha tudom, gyakrabban jövök.
- Tuskó vagy, Andreas. - engedtem el, miközben kitártam előtte az ajtót
- Én is szeretlek. Szóval jöttem, mert Simone megkért, hogy ezt hozzam át neked. A fiúk küldik, vagy valami hasonló. - tudtam, hogy a reakciót várja, de nem érdekelt
- Kérem. - nyújtottam érte a karjaim
- Hogy kell mondani? - húzta az agyam
- Így tanítod a barátnőidet is? - nevettem fel - Kérlek szépen.
- Mindjárt. - ígérte - De hoztam neked én is valamit.
- Tiszta gyereknap. - vigyorodtam el
- Látod, látod. - kacsintott - De kislány, nekem mennem kell. A party másfél óra múlva kezdődik én pedig nem vagyok sehol. - mosolygott - Amúgy, kösz az ajándékot. - húzta fel ingét, miközben hastáncot imitált
- Látod, pont ezért kaptad. Eddig a térdeden hordtad a gatyád, most már legalább van mi tartsa. - kacsintottam rá
- Na megyek, mielőtt olyat mondanék.. - mosolygott
- Vigyázz magadra! - intettem hozzá hasonlóan
Gyermeki lelkesedéssel téptem fel először a borítékot, melyet a szőkétől kaptam. Két papírlapból állt a tartalom. Az egyik egy rajz volt. Andreas rajztudása elég szegényes volt ugyan, de ahogy kivettem Billt, Tomot, engem és önmagát ábrázolta. A másik pedig egy levél volt.
" Évekkel ezelőtt egy kisfiúnak szereztél örömteli perceket egyetlen képpel, most én adom vissza, ami a te életedből leginkább hiányzik. De azért ne felejtsd el; bármi is történik, mi mindig a barátaid leszünk és büszkék leszünk erre. "
Mosolyomnál már csak a könnyeim voltak őszintébbek. A doboz volt a soros. A belsejében gondosan óvott, tárgyak pihentek. Egy CD, egy levél és egy apró ajándék. A levélen Bill kézírásának nyomai voltak. Néhány pillanat múlva már csak a tartalmát szorongattam.
" Szia! Sajnálom, hogy nem lehetünk ott veled, és ünnepelhetjük együtt a karácsonyt, mint régen. A szerződéssel nem csak az álmunk de az ítéletünket is aláírtuk. Amint lehet haza megyünk és akkor majd a hátad közepére sem kívánsz majd. Wink Velünk minden oké, csak reménykedni tudok, hogy nálad is hasonló a helyzet. A CD-n egy dal van, amit te, Andreas és az a néhány arc inspirált, akiket igazán a barátainknak tudhatunk. Vigyázz magadra. Hamarosan találkozunk, Bill "
Nyilvánvaló volt, hogy Tom nem ír hasonló sorokat, hiszen teljesen más jellem, én mégis reménykedtem benne, hogy tévedek. Kezem már öntudatlanul tépte a csomagolást. Az üveggömb, melyet rejtett talán még a réginél is csodálatosabb volt. Egyetlen angyal volt benne, mégis annyira lélegzetállító volt, hogy bármi más csak rontott volna a képen. Megfordítottam, hogy a hópelyhek szállingózása hevesebb legyen. És akkor megláttam. Egyetlen néhány mondatot, mely jobban emlékezettett a régi időkre, mint bármi más.
" Csak, mert tudom, hogy ennek az ufók is örülnek ;]"
|
|
/Amy/
|
| | |
|
|
Aktuell
 Humanoid (German version)
Megjelenés: 2009.10.02.
• Megrendelem
Humanoid (English version)
Megjelenés: 2009.10.02.
• Megrendelem
| | |
Top Affilates
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
